Az ágazati alapvizsgánk rettegett étele a hal tempura bundázása, a viszonylag körülményes, odafigyelést igénylő elkészítési mód és a sok hibalehetőség miatt. Hal helyett csirkemellel tettem meg az első kísérletet, gondolván, hogy ez is gyorsan átsül, és talán kicsit kötöttebb hús, mint a hal, nem esik nekem szét a sütéskor.

Külön erőfeszítésképpen elmentem tempura lisztért, amit Budapesten alig lehet kapni (az Országház mellett találtam egy ínyenc bolban, kis kiszerelésű, távol-keleti verziót csillió forintért).

A csirkemellet inazás után összevágtam. Feleségem szerint kis diónyi tallérocskákat kellett volna vágnom, de én valahogy csíkokként képzeltem el az egészet. Neki lett igaza, a pogácsa-szerű darabokat könnyebb lett volna sütni. A csíkok előnye viszont, hogy sütéskor százfelé kanyarodik, így érdekes, amorf formák jönnek létre. A nyers csirkét utána bátran megsóztam, borsoztam, és pihenni a hűtőbe tettem.

A tempura bunda lényegében egy kicsit több odafigyelést igénylő palacsintatészta, legalábbis ahogy én értettem. Jegesre hűtött víz kell hozzá, illtve behűtött alapanyagok.

A tempura lisztet harmadannyi keményítővel és két csipet szódabikarbónával összekevertem. Nem tudom, hogy a keményítő kellett-e bele, vagy épp azért vettem drága tempura lisztet, hogy ne kelljen bele keményítő? Vagy jó lett volna sima liszt is, keményítővel, és az ugyanazt tudja, mint a tempura liszt? Megannyi kínzó kérdés... 

Hozzákevertem a két tojás habbá vert fehérjét, és öntöttem hozá kb 2 dl jeges vizet, illetve dobtam bele pár jégkockát.

Azok a kis gömbök a képen a jégdarabok. A bundához az egyik recept cayenne borsot javasolt, hát azt is tettem bele.

Nehéz volt eltalálni, hogy mi a jó állaga a bundának. Eleinte talán túl híg volt, emiatt gyorsan lecsöpögött a húsról.

Bár, meg kell hagyni, hogy a sütés épp egy kicsit hígabb bundával működött úgy, ahogy én elképzeltem. Amiután sűrítettem a bundán, nehezebb lett az egész, és a forró olajba tétel után lesüllyedt a sütő lábas aljára, ahova hajlamos volt odaragadni.

A sütés egyébként viszonylag jól ment, az említett lesüllyedést leszámítva, és azt, hogy az olajba egymás után betett tempurázott darabok nagyon hajlamosnak mutatkoztak összetapadni. A sütés kezdetén a bundából amolyan kis gyöngyöcskék váltak le, ezeket külön folyamatosan lehalászgattam. Egész kis tányérnyi gyűlt össze a végére.

Örömmel vettem észre, hogy a bunda jól bírja a forró olajat, így benne tudom hagyni pár percig, hogy a hús kellően átsüljön. Mivel apróra vágtam a húst, így a közel másfél kilónyi közel egy órán keresztül sült, folyamatos odafigyelés és kézimunka mellett. Igen munkás egy étel.

A receptek szerint a bundázás akkor jó, ha körülöleli az alapanyagot, és hólyagos, ropogós. Nos, a hólyagosság bejött, a kerekebb darabok amolyan koronavírus-bemutatómodellnek is beillenek. A folytonosság is többé-kevésbé sikerült, de a sűrűbb bunda nem tapadt olyan jól. A ropogósság felemás, ahogy az olajból kivettem, frissen még ropogós volt, de ezen állagából már fél óra alatt sokat vesztett, felpuhult egy kicsit.

Összességében ízletes, kellemes étel jött létre. Nem tudom, hogy a bunda állaga így jó-e, talán igen. Feleségem szerint egy kicsit sótlan lett (szerintem nem), de lehetett volna egy kis sót a bundába is tenni, az nem ártott volna. Elég nagy erőfeszítés volt, sokáig tartott, azért elfogadható eredménnyel: 6/10.

Tankonyhai gyakorlatunk során az elmúlt alkalommal a "nemszeretem levesek" kerültek sorra: a címbéli sütőtök krémleves, parajkrémleves, káposztafőzelék, fokhagymakrémleves, frankfurti leves, korhelyleves. Szinte mindegyik az üzemi konyhák, iskolai menzák rettegett étele. Jómagam sem szeretem a paraj kivételével egyiket sem. A sütőtököt sem szerettem sosem, édeskés, kásás volta miatt. De ez a szakácstanfolyam megtanít értékelni az ízeket, és már-már finommá tenni a korábban nem kedvelt alapanyagokat. Így járt most a sütőtök is.

Szinte alig ér meg egy blogbejegyzést, olyan egyszerű étel, de azért leírom, mert az eredmény egészen jó lett. A sütőtököt a magok eltávolítása után néhány darabba kell vágni, és sütőpapíron sütőbe tenni (160 C). Igencsak sokáig készült, jó 40-45 perc volt a tök sütése. Utána a sütőtök húsát ki kell kaparni a héjából. A tankonyhában ez valahogy sokkal jobban ment, mint otthon, talán más volt a tök? Egyes receptek szerint a sütőtököt meg kell hámozni sütés előtt. Lehet, hogy így könnyebb, legközelebb megpróbálom.

A hagymát apró kockára vágva megpirítottam, az utolsó mozdulatokkal a fokhagymát is hozzáadtam. Ezt nem szabad sokáig pirítani, mert odaég. A tűzről levéve a már megsült, héjából kikapart sütőtökbelet hozzáadtam, és kb 1/2 liter húsleves alaplével felengedtem. Kis melegítés után az egészet botmixerrel öszeturmixoltam, ügyelve rá, hogy ne homogén pép alakuljon ki, hanem kicsit darabos maradjon, az eredeti zöldség emlékét megőrizendő. Sóval, borssal ízesítettem.

A tankonyhán Bacon-t pirítottunk hozzá, ez otthon most nem volt kéznél, illetve stílusosan tökmagolajjal díszítve kellett volna tálalni. Ehelyett olivaolajjal tettem meg, tökmagolaj hiányában, valamint bolti levesborsót, azaz kis sült gömböcskéket szórtam rá, ami manapság nálunk a pirított zsemlekockát helyettesíti.

Természetesen a sütőtök alap édeskés íze megmaradt, de a hagymás-vajas-alapleves készítési mód következtében már sokkal közelebb áll az ízvilágomhoz, mint a korábi pürészerű édes valami. Talán kicsit sűrű lett, már-már főzelékes állagú. De azért egész ehető. Eredmény: 7/10.