A korábban sohasem hallott zöldbors mártást a tanárunk volt kedves nekem címezve elmesélni az órán, így kézenfekvő volt, hogy meg kell próbálnom. Markáns íze miatt nehezebb, vörös húsokhoz ajánlotta, de ilyet most nem volt kedvem készíteni, szerettem volna halat megpróbálni. Az Auchanban leárazott volt a norvég lazacfilé, így adódott, hogy azzal futok neki. Utóbbit katalán módra pácoltam be, ahogy a tankönyvünk receptmelléklete tartalmazta.

Először tehát a halat pácoltam be, kihasználni az időt, amíg a mártás készül. A nyers halat folyó vízben megmostam, majd a tankönyvi recept szerint "bátran" sóztam, fehérborssal kentem be, illetve kis citromlevet facsartam rá, valamint étolajjal is bekentem. A lazac mellett nílusi sügért is vettem, az volt a másik, hasonlóan bepácolt hal (a sügér teljesen meg volt pucolva, de a lazac egyik oldala bőrös volt, így azt nem pácoltam).

A zöldbors mártáshoz vöröshagymát és fokhagymát aprítottam, majd olajon futtattam, illetve üvegesre pirítottam. Utána őröltem rá egy egész tasak Kotányi zöldborsot (kb. fele is elég lett volna, mert nagyon erősen borsos lett). Öntöttem hozzá kb. 1 deciliter brandy-t (konyakot mondott a tanár, de az nem volt otthon). Kb. fél liter tejszínnel felöltöttem (később még 1-2 deci került bele), majd 1 nagy evőkanál keményítővel sűrítettem (a keményítőt külön elkeverve). Egy csipetnyi lisztet is tettem bele sűrítésnek.

Sűrűségre és illatra is jó lett, de nagyon borsos ízű, szinte csíp. Kevesebb bors kellett volna. Utólagosan próbáltam többlet tejszínnel és kis keményítővel "higítani", némi sikerrel.

A halat hosszúkás halsütő tepsibe tettem, vajat olvasztottam alá. Úgy véltem, hogy a halszelet mindkét oldalát külön meg kell sütni, de a felső oldal sütése után olyannyira omlóssá vált, hogy két nagyobb facsipesszel is alig bírtam megfordítani. A sügér hasonlóan nagyon omlós lett, lényegében alig tudtam kivenni a tepsiből.

Legközelebb csak a bőrös oldalán fogom sütni a halat, esetleg kis vajat locsolva a tetejére, időszakosan lefedett tepsiben (hogy teljes vastagságában átpárolódjon).

A képen is látszik, hogy a hal lényegében ízeire esett. Valahogy a tálaláshoz már nem éreztem magamban az erőt, ezért egy kis jázmin rizst készítve, az egészet egymás mellé tettem egy lapos fehér tányérba.

A képen a fehérebb hal a sügér. Ízre nagyon-nagyon finom lett. A zöldbors mártásban sok lett a bors, és a hal olyan omlós, hogy nem őrzi meg az állagát a tányérra tevéskor. Értékelés: 5/10.

Legutóbbi ételkészítési óránkon a (sűrítési, dúsítási mellett) a bundázási eljárásokat tanultuk. Különösen figyelmes lettem az "olasz" bundázásra, mert nagyon szeretem a sajtot, és a bundában sült húsokat is. Most konkrét receptet nem kaptunk, de a tanárunk elmagyarázta az eljárást, és ez alapján nekiláttam. Úgy gondoltam, hogy vasi pecsenyének pácolt tarját fogok olasz bundában kisütni. Nekiálltam:

A Tescoban nagyon szép tarja szeleteket kaptam. Igyekeztem reszelt parmezán sajtot is venni. Nem nagyon ismerem ki magam az olasz kemény sajtok nevezéktanában, így vettem két fajtát is, amiről azt gondolom, hogy ha nem is pont parmezán, de valami olyasmi.Vagy nem :)

A húst óvatosan, frissentartó fólia alatt, hogy ne fröcsköljön, kiklopfoltam. Jó sok fokhagymát pucoltam és reszeltem le sajtreszelőn. Majd a húsokat hagymával viszonylag gazdagon bekenve tejes pácba tettem.

Másnap délelőtt vettem ki a hűtőből. Kisebb barna foltok jelentek meg a húsokon, de alaposan ellenőrizve az illatát, nem éreztem semmi rosszat.

Leöntöttem a tejet róla. Az ételkészítés oktatásunk szerint a bundát felvert tojással kell készíteni, úgy, hogy a tojást parmezánreszelékkel és minimális liszttel kell sűríteni. Készítettem ilyen bundázásnak való keveréket.

Éppenséggel nem tűnt rossznak, de egy nagyobb szelet húst lisztezve, majd alaposan belemártva nagyon sokat vett fel. Lényegében 3 tojásból és 100 gramm reszelt sajtból max. 3 szelet húst lehet bepanírozni. Vagy talán inkább csak kettőt. Nem tudom mekkora a dolog kiadóssága, de én úgy éreztem, hogy extra gyorsan fogy a bundázó anyagom.

A tanárunk külön felhívta a figyelmet, hogy több helyen rosszul van a recept. Találtam is alternatív megoldást netes videóban: ott azt mondták, hogy panírnak a parmezánreszeléket ÉS zsemlemorzsát használjunk felesben. Sejtve, hogy nem ez a "hivatalos" megoldás, a vége felé mégis alkalmaztam, mert nagyon fogyott a tojás és a sajt is, és még hátra volt vagy 4 szelet bundázni való hús.

A hússzeleteket lassú tűzön, sütőmargarinban sütöttem (a tanárunk vajat mondott, de nem volt otthon annyi, összességében így is elment kb. fél kg margarin).

Azok a szeletek, amit még csak sajtos tojással paníroztam, sárgásabbak lettek, amibe zsemlemorzsa is került, azok jobban hasonlítanak a hagyományos bécsi szelethez.

Értékelés: ízre kifejezetten kellemes, vendéglői minőség érződik, még másnap újramelegítve is nagyon finom. Itt-ott a bunda nem lett egybefüggő, illetve kiadóssága miatt a parmezánt az utolsó szeleteknél zsemlemorzsával feleztem. Így az eredmény nem olyan különleges, inkább egy jobban sikerült klasszik rántott húsra hajaz. Jól sikerült a hús átsütése is, nem égett meg. Eredmény: 6/10.

Tovább készülve a cukrász alapvizsgára ezúttal Néró teasüteményt készítettem, tanárunk útmutatásai és egy kis Youtube videózást követően (már úgy értve, hogy a témába illő videózást követően...:).

Az alapanyagokat tekintve egyszerűnek tűnt a dolog:

Külön figyeltem, hogy krémekhez való margarint vegyek, és mostanra sikerült a citromhéj reszeléket is beszerezni.

A tojássárgája szétválasztása már egy kicsit jobban ment, mint a múltkor, de még mindig vicces szerencsétlenkedésnek tűnhetett. A margarin és a porcukor, vaníliás cukor, illetve a citromhéj gépi keverése jól működött, a tojássárgáját egyenként kevertem hozzá. Szerintem jó habos lett. Utána ment a liszt, ezt már spatulával kevertem. Összességében eredményes művelet volt a keverés.

Ezt követte a tészta habzsákba töltése. Ilyet sem csináltam még. Kellően vastag, csőszerű kinyomó nem igazán volt a készletben, ezért a barázdáltat használtam. Ettől kicsit féltem, hogy ez a mintázat rajta marad a végeredményen is, ezért aztán a következő töltésnél igyekeztem mintázat nélkülit választani.

A képen a felső sorban vannak a sima kinyomósak, alább a barázdáltak. Mint kiderült, ez lényegtelen volt, mert a sütés első fázisában "olvadt" annyit, hogy végül mindegyik szép sima felületű lett. Eleinte túl sűrűnek éreztem a kinyomóban az anyagot (nehezen ment), de mint kiderült, a sütőben lágyul egy kicsit, azaz valamelyest szétfolyik. Külön problémás volt, hogy kézzel nagyon nehéz volt egyforma méretű gombócokat kinyomni. A babapiskóta alakzat egyenesen röhejesen festett.

A sütés jól sikerült, ahogy a tanárunk említette, egy pár perc után elvesztette a fényét és nőtt is egy kicsit, részben kicsit szét is folyt.

A sütés közbeni méretnövekedés miatt itt-ott a szomszédosak összeragadtak (nem vészesen). A legnagyobb baj, hogy a méretek között nagy különbségek voltak/lettek. Gondolom, ez kézügyesség kérdése...

Csokidíszítés: A pasztillákat megolvasztottam vízfürdőn. Próbáltam az óvatos csurgatást is, de nem folyt eléggé a csokoládé. Erre egy kis olajat öntöttem hozzá, így már jobban folyt (és persze később nem akart jól megszilárdulni). Készült teljesen bemártott is.

Illetve rácsos csurgatással is próbálkoztam, mérsékelt sikerrel.

Betöltés után kreatív tálalásra nem nagyon volt már ötletem, egy fehér tányérra tettem a sütiket:

Állagra kellemes, omlós, a végeredmény kicsit ragad, és sok múlik a lekváron is, hogy ne folyjon ki. Értékelés: 4/10 (finom, jól sütött, omlós sütemény, de a méretkülönbségek nagyok, a csokoládé-díszítés csúnyácska, és a lekvár, valamint a csokoládé miatt ragad is.