A csirkepörkölt - tanultam és tapasztaltam is - a magyar népies gasztronómia egyik alapja. Gyors, ízes, tápláló és nem túl drága: miért is ne lenne népszerű? Ezért aztán ételkészítésből házi feladatba is kaptuk. De, ahogy a rossz tanuló felel amikor Károly Róbertről kérdezik: "Károly Róbert nagyon igazságos király volt, de Mátyás király még igazságosabb, aki..." Valahogy így teljesítettem én is ezt a házi feladatot. Egyrészt a csirkét édesapám ki nem állhatta (azt mondogatta, hogy "tollízű"), ebből valami rám is átragadt. Másrészt én sem szeretem sem a csirkecsontot rágni, sem a bőrével bíbelődni (nem is érzem igazán gusztusosnak). Harmadrészt néha még meg is zavarta a beleimet a csirke, különösen, ha zsírosabb volt. Így aztán a házi feladat csirkepörköltömet kacsából készítettem el.

Kacsapörköltről már jóval ritkábban hall az ember, bár irodalma azért van a neten. Ennek oka lehet viszonylagos drágasága és kisebb elterjedtsége is. Mindenesetre én nekikeztem. A hozzávalók:

Többféle kacsahúst vettem, jellemzően combot, de aprólékot és mellet is. A combot még hidegen kifiléztem, és a mellehúsával együtt kockára vágtam. Így persze a nettó pörkölthús lényegesen kevesebb lett, de elértem vele, hogy nem kell a kész ételhez kézzel hozzányúlni, és sokkal kényelmesebben ehető, mintha tálalás után a tányéron kellene a csontról lefejteni a húst.

A kacsa zsíros állat, így a kacsahájat a bőrrel együtt szintén lefejtettem a húsról. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, összevágtam közepes darabokra, és elkezdtem tepertőnek kisütni, gondolván, hogy majd csak lesz valami belőle.

Ennek messze nagyobb sikere lett a várakozásaimnál: nagyon szépen kisült a zsírja, és igazi ropogós kacsatepertő lett belőle.

Magam sem gondoltam, hogy ebből a kétes kellemű zsíros-bőrös kacsahájból ilyen finom nassolni való lesz. Na, de ez csak egy mellékág. A pörköltöt anak rendje és módja szerint pirított szalonnával és hagymával kezdtem el.

Rövidesen belekerült a piros paprika, és a megpirított hagymás vajban megforgattam a szép, kockára vágott színhúst.

Ezt követően felöntöttem vízzel, az íze miatt hozzáadtam a csontokat és az aprólékot is, majd viszonylag hosszasan (kb. 2 órán keresztül) kis lángon főztem, néha kevergetve, kis vörösbort is locsolva a levéhez.

A képen még a nyers fázis látszik, amikor (paradicsomsűrítmény helyett) néhány kanál ajvárt is tettem hozzá. A hús szépen megpuhult.

Tálalás előtt a csontokat különszedtem, amit lehetett az aprólékról még lefejtettem. A kacsapörköltet kézi galuskának árult, kifőzött szárazgaluskával tálaltam, ami ugyan nem volt olyan selymes, mint a friss házi galuska, de azért jobb volt, mint az egyszerű főtt tészta.

Érdekes, egyben nagyon finom eredmény született: szárnyas, de mégis a csirkénél sokkal ízesebb, vadhús-jellegű pörkölt, klasszikus magyaros körettel, tejföllel.

Kritikai megjegyzésem, hogy a nyers kacsahús csontról (és bőrről) való lefejtése nagyon munkaigényes, és nem is igen gazdaságos, mert sok a "melléktermék" (amelynek egy része jól hasznosítható tepertőnek). Ezt tetézi, hogy a kacsacomb nem is egy kifejezetten olcsó húsféle, úgyhogy nem ez lesz a "napi menü"-k olcsó vevőcsalogatója. Lehet, hogy egy kicsit túl is főztem, a hús már-már szétesett a tálalásra. 

Jó kombó, ha valaki nem akar lemondani a szárnyasok könnyű emészthetősgéről, de valamiért nem szereti a csirkét. Értékelés: 7/10.